Néhány év szünet
után idén megint végigültem a led-konferencia előadásait. A 2016-ban hetedszer megrendezett szakmai találkozón a 200
feletti részvevő több mint 20 előadást hallgathatott meg, és
tucatnyi cég újdonságait nézhette meg a konferenciához
kapcsolódó kiállításon. Miután elhangzottak Nagy Jánosnak, a
Világítástechnikai Társaság elnökének a záró szavai,
elgondolkoztam azon, hogy a 2 nap után mennyivel lettem okosabb.
Tőmondatban összefoglalva: nem sokkal. Számomra talán a
legérdekesebb volt az az előadás, amelyik szembesített azzal,
hogy mit vártunk 7 éve, az első led-konferencián az új
technikától, és ebből mi valósult meg az azóta eltelt évek
során.
Pódiumbeszélgetés a konferencián
Sokat várunk a
csereszabatosságot ígérő Zhaga szabványok elterjedésétől,
arra számítottunk, hogy ugyanolyan egyszerű lesz egy led-modul
cseréje, mint amilyen magától értetődően csavartunk be évekkel
ezelőtt egy bármilyen gyártmányú izzót egy bármilyen
gyártmányú lámpatestbe. A valóság azonban az, hogy a kezdeti
lendület elakadt, a rendszerben résztvevő cégek száma az első
fellángolás után folyamatosan csökken, és jelenleg az egész
világon mindössze 2 olyan közvilágítási lámpatest típus
létezik, amelyik megfelel ezeknek az előírásoknak. Sajnos ez arra
utal, hogy a gyártó cégek monopolhelyzetet szeretnének maguknak
teremteni azzal, hogy termékeikbe csak az őáltaluk gyártott
alkatrészeket lehet beépíteni, vagy ha ezek beszerezhetetlenek,
akkor hiba esetén el kell dobni az egész lámpatestet.
A másik nagy ígéret
a szerves félvezető fényforrások, az oledek elterjedése volt.
Már 7 éve is, mint a jövő nagy lehetőségéről beszéltünk
róluk, és ma még mindig ugyanez a helyzet. Mobil telefonok,
tévé-készülékek képernyőjének háttérvilágításaként
egyre többfelé használják ezeket az eszközöket, de az, hogy
megfizethető árú világító tapétával borítsuk be a lakásunk
mennyezetét, még mindig várat magára.
Persze az eltelt
években a ledek egyre olcsóbbak lettek, paramétereik is
folyamatosan javultak, és úgy gondolom, hogy már nincs értelme
csupa nagybetűvel írt LED-es világításról beszélni. Elmúltak
azok az idők, amikor valaki büszkén mutogathatta a félhomályba
borult szobáját vagy konyháját azzal, hogy nála már ledek
világítanak. Csak világítás van, az átlagembereket hidegen
hagyják a technikai részletek, egyszerűen csak világítani
szeretnének. Valamikor világítástechnikai konferenciákat
rendeztünk, amiből mára led-konferencia lett. Lehet, hogy a
közeljövő valamelyik konferenciája már azzal fog foglalkozni,
hogy mit NEM érdemes ledekkel világítani.
A ledek óriási
marketing hátszéllel nyomulnak. Próbálják lenyomni a torkunkon
az összköltség szemléletet, vagyis azt, hogy a tervezés,
kivitelezés, üzemeltetés, ártalmatlanítás költségeit
együttesen vegyük figyelembe, amikor új világítást szeretnénk.
Szép számok jöhetnek ki így, de nem mindegy, hogy melyik
fizetnivaló kinél jelentkezik, hiszen ritkán fordul elő, hogy
mindegyik feladat a teljes folyamatnak ugyanazt a résztvevőjét
terheli, az időbeni elhúzódásról nem is beszélve.
Kiállítás az új ledes eszközökből
A műszaki
jellemzőket tekintve is nagy a bizonytalanság. Jelszó lett az
energiahatékonyság, ami műszaki nyelvre lefordítva az egységnyi
energiából nyerhető fénymennyiséget, a lumen/wattot jelenti. A
marketing azonban itt is közbeszól, annyiféle lm/W létezik, hogy
szakember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük. A led-chip, a
led-modul és a ledes lámpatest esetében az értékek több száz
százalékkal is eltérhetnek egymástól, és ráadásul számos
olyan egyéb tényezőtől is függenek, mint az áram vagy a
hőmérséklet, mindez jó alapot ad a ködösítésre. Az
„energiahatékonyság mindenek előtt” szemlélet sok esetben
azzal jár, hogy ledesítés címszóval elsötétítik településeink
utcáit. Mivel a ledek fénye jobban irányítható, mint ez korábban
a nátriumlámpák esetében volt, ezért gyakori, hogy szinte minden
fény az úttestre vetül, a járdákat sötétségben hagyva. Vannak
persze jó példák is, örömmel néztem a Rákóczi-híd új
fényeit.
Megfigyeltem a
konferencián, hogy az emberek kétféle véglet felé tendálnak. A
szakembereket a részletek érdeklik, pl. azon vitatkoznak, hogy egy
led színe (bocsánat: korrelált színhőmérséklete) ha
minimálisan is, de megváltozhat, ha más irányból nézünk rá. A
felhasználók többsége viszont egyszerűsíteni szeretne, nem
törődik a részletekkel, és ebből néha olyan furcsaságok jönnek
ki, hogy az akváriumok esetében a megvilágítást watt per
literben akarják kifejezni.
Valamikor azt
tanultam, hogy egy mérés nem mérés, és minden mért számértékhez
tartozik egy mérési bizonytalanság is, amit a különböző
hibaforrások okoznak. Több előadás is aprólékosan tárgyalta a
különböző tényezők hatását, de az egész konferencia alatt
egyetlen olyan előadás sem hangzott el, amelyik egy számérték
mellett annak bizonytalanságát is megjelölte volna. Részben ide
tartozik az is, hogy bár a hálózati feszültség értéke
hazánkban már 20-25 éve 230 V, az előadók nem egy esetben azt
mutatták a kivetített dián, hogy a rendszert 220 V-tal táplálták
meg (ami vagy így volt, vagy nem, mindenesetre nem tett jót az
adatok hitelességének).
A végére hagytam
azt a területet, ahol a legigényesebb megoldásokra van szükség:
ez a múzeumvilágítás. Egy egész szekció foglalkozott ezzel a
témával: mi a kedvezőbb a múzeumlátogatóknak, és mi a
kedvezőbb a műtárgyaknak. Hogy a saját szememmel győződjek meg
arról, hogyan állnak helyt a ledek a gyakorlatban, a konferencia
után elmentem a Magyar Nemzeti Galériába körülnézni. Az első
benyomásom az volt a led-világítású termekben: lehet, hogy ide
csupa frissen restaurált festményt tettek? A festmények színei
annyira ragyogónak tűntek, hogy nem lehetett nem észrevenni a
megjelenésbeli különbséget. A drámai hatást az is fokozta, hogy
míg a fénycsövekkel megvilágított termekben gyakorlatilag nem
volt különbség a képek és a háttérül szolgáló fal
megvilágítása között, a ledekkel világított termekben a
falakat sötétre festették, és a képek sokkal erősebb
megvilágítást kaptak. Amikor az első általános benyomások után
közelebbről is megnéztem a képeket, akkor jött a csalódás. Az
olajfestmények felületéről visszatükröződő csillogás helyenként - főleg a sötét tónusú képeknél - annyira
zavaró volt, hogy szinte élvezhetetlenné vált a kép.
Ádám (Ferenczy Károly képe) ledekkel megvilágítva, MNG
Érdemes lenne a nagy fénysűrűségű ledek által okozott
csillogást is olyan tudományos alapossággal megvizsgálni, mint
ahogyan ezt a színtani tulajdonságokkal tették, akkor talán
elkerülhetővé válnak az ilyen bosszantó jelenségek.
