Az egykor volt Világítástechnikai Állomás diáiból a falusi képek után most azokból válogattam, amelyek a városi otthonok, üzletek, kirakatok világításával foglalkoztak.
2018. október 10., szerda
2018. október 9., kedd
Évszázados diaképek - Világítás falun
Fénykorában a Tungsram fenntartott egy bemutató- és előadótermet a budapesti Eötvös utcában. Később a cég amerikai tulajdonosai már nem tartották fontosnak az intézmény működtetését és bezárták azt. Az egykori előadásokhoz készített többszáz megmaradt üveges diakép a Világítástechnikai Társasághoz került és digitalizálva, de rendezetlenül elérhetővé vált a VTT honlapján. A diák legnagyobb része inkább csak szakmai, illetve technikatöréneti szempontból lehet jelentős, de talán szélesebb körű érdeklődésre tarthatnak számot azok a közel évszázados képek, amelyekkel a szélesebb nagyközönség számára próbálták bemutatni a villanyvilágítás előnyeit. Ebben az összeállításban azok közül a diák közül válogattam, amelyekkel a falusi lakosságot kívánták megszólítani. A világítás előnyeit méltató érvekről Moldova írása jut az eszembe:
"Még az 50-es évek elején egy ésszerűsítő brigád járta a földeket, új és hatékony technikára akarták tanítani a hagyományok láncaiban vergődő parasztságot. Útjukban egyszer meglátnak egy öreg parasztot, aki épp kaszálgat kinn a réten.
Odamennek hozzá.
– Nem jól csinálja az elvtárs, így nem elég termelékeny a munkája. A kaszanyél túloldalára is kellene szerelni egy vasat, mert úgy akkor is vágná a füvet, mikor visszafelé húzza a kaszát.
Mit lehetett tenni? Az öreg rárakott még egy vasat a kaszára. Egy év múlva megint elvetődik hozzá a brigád, megnézik a munkáját, de most sem elégedettek vele:
– Így már valamivel jobb, de még termelékenyebb volna az elvtárs munkája, ha hátul a nadrágszíjába beakasztana egy gereblyét.
– Egy gereblyét a nadrágszíjamba?! Minek?
– Mert úgy mindjárt össze is szedné a szénát maga mögött.
Az öreg kénytelen-kelletlen ezt is megcsinálja, de mikor a következő évben újra meglátja az ésszerűsítő brigádot, hanyatt-homlok elhány mindent, elmenekül, de még futás közben is kiáltozik:
– Tudom ám, hogy mit akarnak tőlem, tudom én!
– Mit?
– Azt, hogy akasszak egy viharlámpát a tökömre, mert akkor éjszaka is tudok dolgozni!"
2018. augusztus 24., péntek
Halogénlámpa-sirató
Már csak néhány napjuk van hátra a halogénlámpáknak. 2018. szeptember elsejétől az EU-ban tilos lesz mind a gyártásuk, mind az importjuk, persze a meglévő raktárkészletek még eladhatók lesznek. Ezzel ér a végére az a folyamat, amely néhány éve az izzólámpák fokozatos betiltásával kezdődött. Az indok most is az energiatakarékosság: a korszerűnek mondott fényforrások sokkal jobb hatásfokkal alakítják át a villamos energiát fénnyé. Egy szó sem jelent meg azonban a híradásokban arról, hogy most áldozzuk fel a fényminőséget az energiatakarékosság oltárán, elbúcsúzhatunk az utolsó olyan lámpafajtától, amely az emberi szem szempontjából tökéletes fényt állít elő.
Hívjam a rendőrséget? A szomszédban már megint bekapcsoltak egy halogénlámpát!
A fény minőségi jellemzői között két tulajdonságot szoktak említeni: a színhőmérsékletet és a színvisszaadást. Mindkét fogalom szoros összefüggésben áll az izzólámpákkal, pontosabban az izzó fekete testekkel, hiszen az izzószál is ilyennek tekinthető. A színhőmérséklet fogalma azt a jelenséget írja le, hogy egy izzó test színe a hőmérséklet növelésével megváltozik: vöröses izzásból a sárgás árnyalaton keresztül a kékes-fehérig változik. Az emberi szem, pontosabban a látással kapcsolatos agyi mechanizmusok tökéletesen tudnak alkalmazkodni ehhez a változáshoz, egyformán jól látjuk a színeket sárgás villanyfényben, vagy az északi égbolt kékes fényében.
A színvisszadás ennél egy kicsit több magyarázatot igényel. A Nap, illetve az izzó testek fényében a teljes színkép megtalálható a vöröstől az ibolyáig, úgy mondjuk, hogy a spektrumuk folyamatos. Akkor látunk egy tárgyat színesnek, ha a felületének tulajdonságai olyanok, hogy fényt a spektrum egyes tartományaiban visszaverik, másokban elnyelik. Hasonló módon színes fény is akkor keletkezik, ha pl. egy színes üvegből készült szűrővel a spektrum egyes tartományait kiszűrjük. Ha például a vörös összetevő hiányzik, akkor a tárgy vagy a fény színét zöldnek látjuk, ha a kék hiányzik, akkor sárgának. Tökéletes színvisszaadásról akkor beszélünk, ha egy tárgy látszólagos színe nem változik meg ahhoz képest, amikor ugyanazt a tárgyat természetes fényben (vagyis napfényben, vagy izzó test fényében) szemléljük. A jelenség mérésére vezették be a a szakirodalomban Ra-val jelölt színvisszadási index fogalmát. Az index 0 és 100 között változhat, értéke akkor 0, ha a fényforrás fényében egyáltalán nem látunk színeket. 100-as értékről akkor beszélünk, ha színváltozás, színeltolódás egyáltalán nem tapasztalható. Nyilvánvaló, ha egy fényforrás spektruma nem teljes, akkor a színvisszaadás nem lehet tökéletes.
Amíg az izzólámpák és halogénlámpák spektruma folyamatos, a kompakt fénycsövek és a ledek fényében a spektrum egyes részei gyengébb intenzitásúak, vagy akár teljesen hiányozhatnak is. Ha ilyen fénnyel világítunk meg egy tárgyat, akkor annak színei kisebb-nagyobb mértékben megváltoznak, amit egy csökkent színvisszaadási indexszel írhatunk le. A közvilágításban használt sárgás nátriumlámpák színvisszaadási indexe 40 körül van, az általánosan használt kompakt fénycsövek és ledek esetében ez az érték 80 körüli. A legdrágább, csúcstechnológiájú ledek színvisszaadása sem jobb 90-95-nél. Az egyetlen megmaradt 100-as színvisszaadású fényforrásunkat, a halogénlámpát most dobjuk a történelem süllyesztőjébe. Nyugodjék békében!
2018. február 11., vasárnap
Lássuk világosabban a közvilágítást
Az
EU csalás elleni hivatalának vizsgálatai, és az arról készült
jelentés kiszivárogtatott részletei nagy figyelmet kapnak ezekben
a napokban, főleg az ellenzéki médiában. A megjelent írások
tükrében úgy tűnik, mintha az egész közvilágítási szakma –
a beruházó önkormányzatok, a tervezők, pályázatírók,
lámpatest beszállítók, ajánlattevők, bírálók, kivitelezők,
műszaki ellenőrök - egyetlen maffia-hálózatot alkotna. Az
igazság, ahogy ez legtöbbször lenni szokott, ebben az esetben sem
fekete-fehér.
A
világítási szakma igen belterjes, kis túlzással azt lehet
mondani, hogy mindenki mindenkit ismer. A belterjességet még
fokozza, hogy kifejezett közvilágítási szakismereteket ma
Magyarországon az Óbudai Egyetem néhány órás (a
környezetvédelemmel összevont) képzésétől eltekintve egyetlen
egyetemen, főiskolán, OKJ tanfolyamon sem lehet szerezni. A
maroknyi, korábban főleg az áramszolgáltatóknál dolgozó
közvilágítási szakember hosszú évek gyakorlata során szerezte
meg tudását. Így aztán nem véletlen, hogy ugyanazok a személyek
(vagy azok közeli ismerősei) elvileg összeférhetetlen
szerepkörökben is feltűnnek. Hogy mennyiféle ismerettel kell
rendelkezni egy közvilágítási szakembernek, azt a könyv
társszerzőjeként a Világítástechnikai Társaság néhány éve
kiadott Közvilágítási kézikönyvének ismertetőjéből idézem.
„A
könyv a látásfiziológiai alapok összefoglalása után a
közvilágítás "hardverjével": a fényforrásokkal,
működtető egységekkel, lámpatestekkel, tartószerkezetekkel
foglalkozik egy-egy fejezetben. Ismerteti a könyv a vonatkozó
szabványok, jogszabályok előírásait, és betekintést nyújt az
Európai Unió energiahatékonysági szabályozásába. A tervezés,
üzemeltetés, a karbantartás és az érintésvédelem kérdései
sem hiányoznak a kiadványból, és tájékozódhatunk az ellenőrző
mérések elvégzésének módjáról és szükségességéről is. Az információk nem
korlátozódnak a szigorúan vett útvilágításra, a térvilágítás,
és a települések esti képét meghatározó díszvilágítás is a
könyv tárgyát képezi. A világítás közlekedésbiztonsággal
kapcsolatos kedvező hatásai mellett a zavaró fényekkel, a
fényszennyezéssel kapcsolatos ismeretek is megtalálhatók. Az
üzemeltető önkormányzatok szempontjai kerültek előtérbe a
gazdaságossági kérdésekkel és a villamos energia beszerzésével
foglalkozó részekben. Az elhasznált lámpatestek és fényforrások
visszagyűjtése és ártalmatlanítása sem hiányzik a könyvből,
amelyet egy kis előretekintés zár le: a jövő fényforrásairól,
a LED-ekről, és a villamos hálózattól független, napelemes
megoldásokról is szó esik. A könyv függelékében megtalálható
a fontosabb világítástechnikai fogalmak és a közöttük lévő
összefüggések magyarázata.”
Ezek után érthető,
hogy a hazai települési önkormányzatoknak – a fővárost kivéve
- egyszerűen nincs olyan szakemberük, aki átlátná az egész
folyamatot, tehát az „irányított” közbeszerzések
létrejöttének egyik fő oka a szakemberhiány. A másik ok az
önkormányzatok gazdasági helyzete, akik az előző 2 év
költségvetése alapján kapják a következő évre az állami
támogatást. Tehát, ha egy közvilágítási korszerűsítést
követően csökken a számlájuk, a következő évben annyival
kevesebb pénzt kapnak, vagyis nem érdekük a takarékoskodás. Ám,
ha egy vállalkozó befektet, és a korszerűsítés költségét az
energiamegtakarításból 12-15 évig fizeti vissza az
önkormányzat, akkor érintetlenül marad a költségvetésük. A
világítás ráadásul szembeötlő dolog: a polgármesterek egy
sikeres világításkorszerűsítéssel látványosan igazolhatják
munkájuk hatékonyságát.
Ebben a helyzetben
keresik meg a világítási vállalkozók az önkormányzatokat.
Felajánlják, hogy felmérik a település világítási igényét,
javaslatot tesznek az utcák világítási szempontból történő
besorolására. Ez korábban a jegyzők feladata volt, de ezt a
hatáskört időközben kivették az önkormányzati törvényből, a
képviselőtestület pedig szakértelem hiányában az esetek
túlnyomó többségében rábólint a javaslatra.. Ezen a ponton a
település már bement a vállalkozó utcájába: a vállalkozó
elkészíti a terveket, ami alapján a pályázatok kiírása
megtörténhet, megállapítja a megtérülési mutatókat, vagyis
hogy mennyi idő alatt térül meg a korszerűsítés az
energiamegtakarításból. Szakmai körökben közismert, hogy bár a
közbeszerzésnek elvileg árcsökkentő hatásúnak kellene lennie,
a valóságban 20-30 százalékkal drágább lesz a közbeszereztetett
projekt.
A tervek elkészítése
során a vállalkozók igyekeznek körülbástyázni magukat: olyan
megoldásokat választanak, amilyeneket a versenytársaik nem, vagy
csak drágábban tudnak megvalósítani. Szándékosan egy régebbi
példát idézek, néhány éve az egyik cég sikeresen beszélte rá
a látókörébe került áramszolgáltatókat és önkormányzatokat,
hogy csakis olyan lámpatesteket legyen szabad felszerelni, amelyek
védettek a viharos tenger hullámverése ellen. Természetesen
abban az időben csak ők forgalmaztak ilyen lámpákat. A
közbeszerzési törvény világosan fogalmaz, a műszaki
követelményeket - ahol lehet - a vonatkozó európai szabványok
követelményei szerint kell meghatározni. Ez az a pont, ahol a
megjelent pályázatok szinte kivétel nélkül törvénysértőek,
olyan többletkövetelményeket írnak elő, amelyeknek csak a
kiválasztott gyártó általában drágább termékei tudnak
megfelelni. Visszás helyzet az is, hogy van ugyan közvilágítási
szabványunk, annak hatálya azonban nem kötelező. A még a
tanácsok idejéből származó, valóban elavult közvilágítási
rendeletet évekkel ezelőtt hatálytalanították, de új
szabályozás nem jelent meg helyette, a szakma folyamatos jelzései
ellenére a mai napig nincs törvényileg szabályozva a terület.
A túlárazott,
versenytárs nélküli korszerűsítés nem feltétlenül jelenti
azt, hogy a létrejött világítások rosszak, hiszen a
privilegizált helyzetben lévő vállalkozásnak lehetősége van
arra, hogy az ország legjobb szakembereit vonja be a munkába.
Nagyobb a baj, amikor nem hozzáértő szerencsevadászok jutnak
egy-egy projekt közelébe. Dunaújvárosban például arról győzték
meg a városatyákat, hogy egy egzotikus, máshol alig használt
lámpafajtával, úgynevezett indukciós lámpákkal oldják meg a
város világítását. A várost súlyos pénzekért sikerült is
annyira elsötétíteni, hogy azóta a baleseti statisztikák az
egekbe szöktek.
A dunaújvárosi eset
kirívó volt, de kisebb-nagyobb „simlisségek” szinte minden
korszerűsítésnél előfordulnak. Elkerülni őket csak akkor
lehetne, ha ismét törvényileg szabályoznak a közvilágítást,
és a településeknek lennének olyan világítási szakembereik,
akik az önkormányzat érdekeit szem előtt tartva tudnák
előkészíteni a korszerűsítéseket. A média látókörébe
került, kormányközeli vállalkozás nem elégedett meg a finomabb
eszközökkel. Miután az országban elsőként ledesítették egy
város, Hódmezővásárhely világítását, az ezt követő
pályázati kiírásokban olyan referenciák meglétét követelték
meg a pályázóktól, amelyeknek már kizárólag csak ők tudtak
megfelelni. A túlárazott, versenytárs nélküli projektekből
befolyt milliárdok sorsának követése már nem a
világítástechnikusok feladata.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)