Az idősebbek talán még emlékeznek, hogy volt egyszer Budapesten egy fénytengely. Így nevezték akkoriban azt az Erzsébet-hídtól a Keleti pályaudvarig terjedő útszakaszt, ahol először használtak a közvilágításban nagynyomású kisülőlámpákat. A Népszabadság archívumában található egy régi felvétel, amin az Erzsébet-híd azóta annyi minden máshoz hasonlóan, nyomtalanul eltűnt, formatervezett lámpatestjeit szerelik a hajdanvolt EKA gyárban (Wormser Antal felvétele).
Az egykori fénytengellyel párhuzamosan fut egy másik nagy forgalmú és frekventált útszakasz, aminek ma már leginkább a sötétség tengelye nevet lehetne adni. A világörökség részeként számon tartott Andrássy útról van szó, ahol a millennium idejében - a fortepan.hu felvételének tanúsága alapján - viszonylag alacsony, a kép alapján 4 m körüli magasságúnak tűnő oszlopokra szerelt gázlámpák vetítettek némi fényt a járdákra.
A gázlámpákat 1910 körül váltotta fel a villamos világítás, ami az 1919. május elsején készült régi felvételen is látható. A maihoz nagyon hasonló öntöttvas oszlopokra szerelt világítótestek fényét akkor még nem nagyon zavarták az utat szegélyező platánfák.
Az út világítása túlélte mindkét világháborút, azután a 60-as évek modernizálási lázában az oszlopokat olyan ostornyelekre cserélték, amelyeket a Nagykörúton - némi átalakítással - a mai napig használnak. Az oszlopokon az akkori idők csúcstechnikáját jelentő higanylámpák adták a fényt (képek: fortepan.hu).
A városvédő Ráday Mihály kitartó harcának eredményeként a stílusidegen ostornyelek helyére 1989-ben visszakerültek az eredeti kandeláberoszlopok újraöntött másai, rajtuk a régi formákat idéző, de nagynyomású nátriumlámpákat rejtő, sárga fényű lámpatestekkel. A nosztalgikus világítás megvalósításához szükséges pénzt jól menő vállalatoktól kalapozták össze, érdekes kortörténeti adalék az oszlopokon mementónak megmaradt táblácskákon az egykori, mára jórészt elfeledett adományozó cégek neveit olvasgatni. A városvédelmet kísérő dübörgő médiakampányban elveszett azoknak a világítási szakembereknek a szava, akik arra figyelmeztettek, hogy a fasorok világításának nem a legkedvezőbb módja a kandeláberoszlop, és a nosztalgikus lámpatestek fénye sem biztos, hogy megfelel a mai forgalom igényeinek.
Aki ma fordul rá valamelyik keresztutcából az Andrássy útra, az azonnal tapasztalhatja, hogy az akkori figyelemfelhívásnak volt némi alapja: már szinte csak a járművek tompított fényszóróinak köszönhetően vetül némi fény az úttestre (a szerző felvételei).
A magasra nőtt fák lombkoronájában nyáron elvesznek a fényforrások, de télen sem sokkal jobb a helyzet: a lámpatestek felszerelése óta eltelt közel negyed évszázad alatt a fényt irányító tükrök elhomályosodtak, a lámpaburák üvege jóvátehetetlenül elpiszkolódott, bemattult.
Mi lenne a megoldás? Valóban hozzátartoznak a városképhez a 9 méteres, díszes kandeláberek? Ideje elgondolkodni ezen, hiszen egy világítási berendezés lámpatestjeinek élettartama 20-30 év. Nemsokára elérjük ezt a határt, valamit hamarosan lépni kell. Nem kell különösebb szakértelem annak belátásához, hogy egy fasor világításának nem ez a legmegfelelőbb módja. Láttuk azt is, hogy a lámpaoszlopok korhűnek sem nevezhetők, hiszen az eredeti utcakép kialakulása után mintegy 30 évvel kerültek oda. A sárga fény sem igazán ideális: a növényzet zöldje az esti órákban fakó barnászöldnek tűnik, és az emberi arcok is halottsápadtnak látszanak. A főváros komoly felelősséget vállal magára a jelenlegi állapot fenntartásával, hiszen törvényes kötelezettsége a forgalmi követelményeknek megfelelő közvilágítás létesítése és fenntartása. Ha a világítás elégtelensége miatt következik be egy közúti baleset, akkor megállapítható a kártérítési felelőssége.
Szigorúan műszaki szempontból nézve egy fasorban az út felett kifeszített sodronyra szerelt, útközepesnek nevezett világítás, vagy az út fölé messzire kinyúló karra szerelt lámpatestek lennének a legalkalmasabbak (ebből a szempontból az egykori ostornyelek nem is voltak olyan rosszak). Ezek a megoldások azonban teljesen idegenek mind a megszokott, mind az eredeti utcaképtől. A jól irányítható, természethű fehér fényt adó ledekkel az eredeti állapothoz hasonló, 4-5 méteres oszlopokról megoldható lenne a fák lombkoronája alól történő világítás. Ehhez - Vörösmarty szavaival élve - csak az "ész, erő és oly szent akarat" hiányzik. Meg némi pénz.
A környezetvédelem egyik nagy fegyverténye volt, amikor a fehérfényű lámpákat sárgákra cserélték az ezredforduló előtt: az összes éjjeli állat (rovarok és egyéb apró lények) megzavarodnak a fehér, naphoz hasonló színhőmérsékletű fénytől, és tömegével pusztulnak a fehér fényű lámpák körül, ez a jelenség valamivel enyhébb, ha sárgán világít a lámpa - visszacserélni fehér vagy ahhoz közelítő fényforrásokra tehát nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de a többivel - a nem megfelelő világítási módozattal - mélyen egyetértek. Üdv: Pirx pilóta / late-modern.blogspot.com
VálaszTörlésKedves Pirx kapitány, köszönöm, hogy megtiszteltél a véleményeddel. Való igaz, hogy az éjjeli rovarok számára kevésbé csalogató a sárga fény, mint a kékes-fehér. De: a sárgára sem érzéketlenek, amint erről bárki meggyőződhet az esti utcán. Egy időben lehetett kapni "szúnyogriasztó"-nak nevezett sárga izzókat, de a leírásban azt ajánlották, hogy a kertben tőlünk távolabb meg kell gyújtani egy kékes lámpát is, és akkor a szúnyogok inkább aköré repülnek. A csillagászok is jobban szeretik a sárga fényt, mert a megfigyeléseiknél jobban ki tudják szűrni. Azonban a világítás mégis leginkább a hétköznapi embereknek szól, és tény, hogy jobban érezzük magunkat a természeteshez közeli fényben. A legújabb kutatások szerint ha a sárga fényt fehérre cserélik, akkor ugyanolyan látási viszonyok eléréséhez kisebb megvilágítás is elegendő. Ez azért van így, mert a szem érzékenysége éjszaka a kékesebb színek irányába tolódik el.
VálaszTörlés