Ufóinvázió legbátrabb városunkban

Civitas Fortissima, magyarul A legbátrabb város. Balassagyarmat városát tüntették ki ezzel a címmel, annak emlékére, hogy 1919. január 29-én a magyar katonák hősiessége, és a fegyvertfogó polgárok, vasutasok önfeláldozása felszabadította a várost az idegen uralom alól. A város legszebb tere a napokban kapott olyan új világítást, ami az esti órákban egy ufóhadsereg inváziójának képét kelti a gyanútlan járókelőkben.

Sajnos úgy tűnik, hogy a világ leghülyébb divatlámpáit sikerült valakinek rásózni a legbátrabb városra! Maguk a lámpák felfelé világítanak, így minden rárakódott por, bogárhulla elvesz valamit a fényből. Hogy az utca mégse legyen teljesen sötét, a lámpák ufó-szerű kalapjáról verődik vissza némi fény. A kalapok most még fehérek, de nemsokára - ismerve a hazai lámpa-karbantartások állapotát - minden bizonnyal elszürkülnek, ráadásul a fényvisszaverő képességük már most sincs sehol egy rendes tükörhöz képest. Viszont piszok drágák, a közvilágítás céljára készülő lámpatestekhez képest.

A képekről is látszik, hogy több zavaró fényt kapnak a tér két oldalán álló házak, mint maga a megvilágítani kívánt talajszint. Ráadásul ez a szórt fény rendkívül egyenetlen is, sötét-világos foltok zavarják a homlokzatok képét.

 

Nagy kár, hogy hazánkban lassan már a világítás is olyan lesz, mint a foci vagy a politika: mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá. Az eredmény önmagáért beszél. A szegény balassagyarmatiak pedig még hosszú évekig botladozhatnak a homályba borult téren, a nyeles ufók között.

 (A képek forrása: http://ipoly.menti.hu, Horváth Attila felvételei)

Frissítés: az ufótámadás  Zuglót is elérte. Itt egy kép a Bosnyák térről: az ünnepek elmúltával a karácsonyi vásárt elbontják, az ufók maradnak.

Műjég, műfény

A karácsonyi fényeket megörökítő séta során eljutottam a világörökség részét képező Hősök terére, ahol szinte földbe gyökerezett a lábam az elképedéstől. A főváros talán legszebb terének, a hazánkba látogató turisták kedvelt célpontjának esti látványát teljesen tönkreteszi a mellette lévő, és a napokban ismét megnyílt Műjégpálya világítása. A nagy erejű fényvetők szóródó fénye annyira kápráztat, hogy az már szinte szemfájdító. A szakemberek megkülönböztetik a zavaró és a látást rontó káprázást, ami itt tapasztalható, az  bőven a rontó kategóriába esik. Még szerencse, hogy az Andrássy út felől érkezőket nem vakítja el a fényár, de elég csak néhány lépést tenni ahhoz, hogy a tér látványába belerondítsanak a lámpák.

A világítás tervezéskor nyilván a stadionoknál megszokott megoldásból indultak ki, amikor a pálya sarkaiban felállított acéloszlopokról több tucat fényvető fényét irányították lapos szögben a pályára.

A műemléki, világörökségi környezetben ez nyilván egy teljesen elhibázott megoldás, amit még csak tetéztek azzal, hogy a pályát rettenetesen túlvilágították. A megvilágítási értékek nyilván megfelelnek a sportversenyekre előírtaknak, ám nem mindegy, hogy a sportolók a fény nagy részét elnyelő zöld füvön, vagy azt szinte 100%-ban visszaverő fehér jégen mozognak. 

Megpróbáltam utánanézni annak, hogy elődeink milyen megoldást választottak. Némi utánajárás után találtam a múlt század 30-as éveiből egy régi jéghoki mérkőzésről beszámoló filmhíradót, ahol néhány képkockán jól látszik az akkori világítási megoldás is.

Még a rossz minőségű képről is jól látható, hogy a pálya felett átfeszített sodronyokra olyasféle lámpatesteket szereltek fel, mint amilyeneket napjainkban a csarnokok világítására használnak. Nem kell világítási szakembernek lenni ahhoz, hogy felismerjük, hogy ez a világítás sokkal kevésbé rontja az összhatást, mivel ezeknek a lámpatesteknek a merőlegesen beeső fénye csak minimális mértékben szóródik, a fény oda irányul, ahol arra valóban szükség van. A lámpatestek számának és teljesítményének összehangolásával könnyen elérhető a szükséges fénysűrűség és egyenletesség. Részletes számításokat nem végeztem, de nagy valószínűséggel jelentős energiamegtakarítást is lehetne így elérni. A következtetésem annyi, hogy nem szabad lebecsülni és elvetni a régi szakemberek által kitalált megoldásokat!

Néhány nappal később messzebbről is készítettem egy felvételt. Nem az északi fény látszik rajta, hanem az, hogy a műjég világítása talán a város legnagyobb fényszennyezés-forrása.

Karácsonyi fények

December 1.-jén, Advent első vasárnapján kigyúltak az ünnepi fények a fővárosban, megnyíltak a karácsonyi vásárok. Ezúttal nincsenek rosszalló megjegyzések a blogban, egyszerűen csak gyönyörködjünk a képekben (saját felvételek).

Nekünk semmi se jó?

A napokban szentelték fel a több évi munkával felújított Budavári Nagyboldogasszony-templomot, vagy ahogyan emlegetni szoktuk, a Mátyás-templomot. A turisták hosszú sorába nem volt kedvem beállni, ezért csak kívülről néztem meg a gyönyörűen felújított templomot, amely kívül-belül új világítást kapott. A belső terét még csak fényképről láttam, de örömmel állapítottam meg, hogy nem, illetve csak részben valósultak meg a korábban tervezett hatalmas kerek vascsillárok, amelyek a térbe belógva, szerkezetükkel és fényükkel megzavarták volna a gótikus főhajó és az oltár látványát.

A templomot körüljárva nem tudtam megállni, hogy néhány pillantást ne vessek a világítási berendezésekre. Egy fényképet is készítettem, hogy látni lehessen, miről beszélek.

A Vár közvilágítását öntöttvas kandeláber oszlopokra szerelt, a 19. század formavilágát idéző lámpatestek adják. Ez rendben is van. Az is rendben van, hogy a különböző funkciójú szerelvények ne külön-külön oszlopokra kerüljenek, hanem használják fel a meglévő közvilágítási oszlopokat. Igen ám, de ehhez már egy modern, sima vonalú toldást használtak. Először a térfigyelő kamera került rá, egy hajlított lemezzel "díszített", se nem régi, se nem új hatású karon. Az egész alkotmány tetejére jöttek a díszvilágítás különböző típusú fényvetői, sima vonalú, modern tartókengyeleken. Az összhatás teljesen zagyva, de őszintén bevallom, nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. Gótikus, vagy legalább neogótikus hatású, a középkori környezetbe beleillő kamera és fényvető nyilvánvalóan nem létezik. 

A Mátyás-templom és a Halászbástya a fővárosban elsőként kapott díszvilágítást, amit 1928. augusztus 20.-án avattak fel. A templomnak akkor még csak a tornyát világították meg, részben a templom tetejére, részben tőle nagyobb távolságra elhelyezett fényvetőkkel. A világítás 1965-ös felújításánál már az egész épületet megvilágították, de ehhez mindössze két rácsos oszlopot használtak fel, a templom déli oldalát a talajszinten elhelyezett, a vandálok által könnyen hozzáférhető fényvető csoportok világították. Talán még a legjobb, de nyilván sokkal költségesebb megoldás lett volna az 1965-ös megoldáshoz hasonló elrendezés, annyi eltéréssel, hogy a védőrács mögött elhelyezett villamos szerelvényeket nappal, amikor nem működnek, a föld alá süllyesztenék. Nem szégyenükben, hanem zavartalan összhatás kedvéért.

Végül egy 1938-as híradórészletet illesztek ide, a főváros akkori (részben ideiglenes) díszvilágításáról.

Kutatók éjszakája

Nem kérdés, hogy 2013-ban már mindenki tisztában van vele: ha szeptember, akkor KUTATÓK ÉJSZAKÁJA!

És természetesen az sem kérdés, hogy a Világítástechnikai Társaság idén is látványos standdal volt jelen a központi rendezvényhelyszínen, a Dürer Rendezvényház udvarán.  A kiállítás és interaktív bemutató célja, hogy a közönség által a hétköznapi élet során tapasztalt jelenségek (mint pl. fényszennyezés, káprázás, a fény színhőmérséklete, színvisszaadás, a fény színminősége) tudományos hátterét közérthetően, kézbe fogható eszközök segítségével szemléltesse. A Világítástechnikai Társaság kiállításának másik fő tématerülete napjaink igen aktuális kérdése, az energia hatékony világítás innovatív fényforrások segítségével. A kiállítás során bemutatásra kerültek a világító dióda (LED) alapú fényforrások tulajdonságai, az érdeklődők saját tapasztalatokat gyűjthettek ezen modern fényforrások alkalmazásának lehetőségeiről a hagyományos fényforrásokkal összehasonlítva.

A sötétség tengelye

Az idősebbek talán még emlékeznek, hogy volt egyszer Budapesten egy fénytengely. Így nevezték akkoriban azt az Erzsébet-hídtól a Keleti pályaudvarig terjedő útszakaszt, ahol először használtak a közvilágításban nagynyomású kisülőlámpákat. A Népszabadság archívumában található egy régi felvétel, amin az Erzsébet-híd azóta annyi minden máshoz hasonlóan, nyomtalanul eltűnt, formatervezett lámpatestjeit szerelik a hajdanvolt EKA gyárban (Wormser Antal felvétele).

Az egykori fénytengellyel párhuzamosan fut egy másik nagy forgalmú és frekventált útszakasz, aminek ma már leginkább a sötétség tengelye nevet lehetne adni. A világörökség részeként számon tartott Andrássy útról van szó, ahol a millennium idejében - a fortepan.hu felvételének tanúsága alapján - viszonylag alacsony, a kép alapján 4 m körüli magasságúnak tűnő oszlopokra szerelt gázlámpák vetítettek némi fényt a járdákra.

A gázlámpákat 1910 körül váltotta fel a villamos világítás, ami az 1919. május elsején készült régi felvételen is látható. A maihoz nagyon hasonló öntöttvas oszlopokra szerelt világítótestek fényét akkor még nem nagyon zavarták az utat szegélyező platánfák.

Az út világítása túlélte mindkét világháborút, azután a 60-as évek modernizálási lázában az oszlopokat olyan ostornyelekre cserélték, amelyeket a Nagykörúton - némi átalakítással - a mai napig használnak. Az oszlopokon az akkori idők csúcstechnikáját jelentő higanylámpák adták a fényt (képek: fortepan.hu).

A városvédő Ráday Mihály kitartó harcának eredményeként a stílusidegen ostornyelek helyére 1989-ben visszakerültek az eredeti kandeláberoszlopok újraöntött másai, rajtuk a régi formákat idéző, de nagynyomású nátriumlámpákat rejtő, sárga fényű lámpatestekkel. A nosztalgikus világítás megvalósításához szükséges pénzt jól menő vállalatoktól kalapozták össze, érdekes kortörténeti adalék az oszlopokon mementónak megmaradt táblácskákon az egykori, mára jórészt elfeledett adományozó cégek neveit olvasgatni. A városvédelmet kísérő dübörgő médiakampányban elveszett azoknak a világítási szakembereknek a szava, akik arra figyelmeztettek, hogy a fasorok világításának nem a legkedvezőbb módja a kandeláberoszlop, és a nosztalgikus lámpatestek fénye sem biztos, hogy megfelel a mai forgalom igényeinek.

Aki ma fordul rá valamelyik keresztutcából az Andrássy útra, az azonnal tapasztalhatja, hogy az akkori figyelemfelhívásnak volt némi alapja: már szinte csak a járművek tompított fényszóróinak köszönhetően vetül némi fény az úttestre (a szerző felvételei). 

A magasra nőtt fák lombkoronájában nyáron elvesznek a fényforrások, de télen sem sokkal jobb a helyzet: a lámpatestek felszerelése óta eltelt közel negyed évszázad alatt a fényt irányító tükrök elhomályosodtak, a lámpaburák üvege jóvátehetetlenül elpiszkolódott, bemattult. 

Mi lenne a megoldás? Valóban hozzátartoznak a városképhez a 9 méteres, díszes kandeláberek? Ideje elgondolkodni ezen, hiszen egy világítási berendezés lámpatestjeinek élettartama 20-30 év. Nemsokára elérjük ezt a határt, valamit hamarosan lépni kell. Nem kell különösebb szakértelem annak belátásához, hogy egy fasor világításának nem ez a legmegfelelőbb módja. Láttuk azt is, hogy a lámpaoszlopok korhűnek sem nevezhetők, hiszen az eredeti utcakép kialakulása után mintegy 30 évvel kerültek oda. A sárga fény sem igazán ideális: a növényzet zöldje az esti órákban fakó barnászöldnek tűnik, és az emberi arcok is halottsápadtnak látszanak. A főváros komoly felelősséget vállal magára a jelenlegi állapot fenntartásával, hiszen törvényes kötelezettsége a forgalmi követelményeknek megfelelő közvilágítás létesítése és fenntartása. Ha a világítás elégtelensége miatt következik be egy közúti baleset, akkor megállapítható a kártérítési felelőssége.

Szigorúan műszaki szempontból nézve egy fasorban az út felett kifeszített sodronyra szerelt, útközepesnek nevezett világítás, vagy az út fölé messzire kinyúló karra szerelt lámpatestek lennének a legalkalmasabbak (ebből a szempontból  az egykori ostornyelek nem is voltak olyan rosszak). Ezek a megoldások azonban teljesen idegenek mind a megszokott, mind az eredeti utcaképtől. A jól irányítható, természethű fehér fényt adó ledekkel az eredeti állapothoz hasonló, 4-5 méteres oszlopokról megoldható lenne a fák lombkoronája alól történő világítás. Ehhez - Vörösmarty szavaival élve - csak az "ész, erő és oly szent akarat" hiányzik. Meg némi pénz.